EZ A

A 24.HU VÁLOGATÁSA OLYAN CIKKEINKBŐL, AMELYEKET KÉNYELMES HÉTVÉGI OLVASGATÁSHOZ AJÁNLUNK.

EZEN A HÉTEN 11-ET HOZTUNK.

lugosi péter

Az óceán szintje egyre emelkedik, és csak idő kérdése, hogy Kiribati szigetei teljesen lakhatatlanná váljanak.

inkei bence

Az 1989-es romániai forradalom legjobban dokumentált eseményei Temesváron és Bukarestben zajlottak, ám ami Nagyszebenben történt, az sokáig ismeretlen maradt a közvélemény számára. Tudor Giurgiu Libertate ’89 – Nagyszeben című filmjével most kísérletet tett rá, hogy elmesélje a tényleg megdöbbentő történetet.

csontos kata

Az Éden Hotel forgatási helyszínén jártunk Mexikóban.

kránicz bence

A Netflixen bemutatott A gyilkos úgy kezdődik, mintha a Hetedik és a Harcosok klubja cinikus rendezője készítette volna, pedig ez a David Fincher valójában a kispolgári boldogságra szavaz. Kritika.

Jankovics márton

Hogyan épített Vidnyánszky nemzetközi hírű társulatot a semmiből Beregszászon, majd hogyan jutott el a magyar színházi élet csúcsára, miközben az egyre durvuló kultúrharcból is alaposan kivette a részét?

tóth bálint soma

A most 82 éves énekesnő volt az első amerikai őslakos, akit Oscar-díjjal jutalmaztak, és ő volt a Szezám utca első őslakos származású szereplője is. Aktivistaként is rengeteget tett a közösségéért. Azonban kiderült: talán semmi sem igaz abból, amit a csecsemőkoráról és az amerikai szülők általi örökbefogadásáról állít.

kovács márta / varga jennifer

Három Budapestre menekült ukrán anyával beszélgettünk.

lengyel. nagy anna

A magyarrá vált chilei Pablo kanyargós élettörténete.

biró péter

Az ember hihetetlen magasságokat és mélységeket tud megjárni, hogy elkészítse az önértékeléséhez pozitívan hozzájáruló fotóját. Az általunk megkérdezett szakpszichológus szerint ezek ugyan önbecsapásnak tűnhetnek, ám a fotók végső soron hasznosan szolgálhatják azt a célt, amiért elkészültek.

TOVÁBBI VÁLOGATÁSAINK: